Rólam

Varga-Hajagos Anikó, gyerekvitamin
Levi és én

Szia!

Varga-Hajagos Anikó vagyok, egy két és fél éves, bölcsis kisfiú anyukája.

A blog segítségével a gyerekvitaminok rendkívüli és érdekes világába kalauzollak el!

Miért pont a gyerekvitaminok?

Mindig is fontos volt számomra, hogy megőrizzem saját magam és szeretteim egészségét, ez azonban kisfiam megszületésével még inkább előtérbe került.

Már akkor nagyon odafigyeltem arra, hogy mit egyek és milyen vitamint fogyasszak, amikor még csak terveztük őt. Próbáltam minden információt összegyűjteni ezzel kapcsolatban, ami nem bizonyult nehéz feladatnak, mert az interneten szinte mindent megtaláltam a terhesség tervezésével és folyamatával kapcsolatban. Rengeteg internetes portál és magazin foglalkozik, nem csak a kismamák tápanyagszükségleteivel, hanem a helyes táplálkozás és mozgás fontosságával is. Gondoltam, ha már velünk lesz a baba, azután is könnyedén informálódhatok az interneten. Nem így lett!

Ez talán még az orvosoknak is egy kényes kérdés, hogy egy egészen pici gyereknek milyen és mennyi vitamint szabad és kell adni. Azzal mindenki egyet ért, hogy ameddig a baba szopizik, és anya bejuttatja a szervezetébe a megfelelő vitaminokat, addig nincs szükség külön vitaminpótlásra. De mi a helyzet akkor, ha anya csak pár hónapig tud szoptatni? Nálunk is ez történt és ekkor kezdődött a megszállott információéhségem a vitaminok gyermekekre gyakorolt hatásairól. A legjobbat szerettem volna kisfiamnak nyújtani és mindent meg akartam tudni arról, hogy hogyan tudom immunrendszerét erősíteni. Nem volt könnyű dolgom, mert az interneten sok ellentétes információt találtam, amikor pedig a gyerekorvost és védőnőt kérdeztem, ők is mást mondtak. Nem adtam fel és tovább kutattam.

Azóta eltelt két év és én még mindig gyűjtöm a tapasztalatokat és információkat, mert ahogy a gyerekek cseperednek, mindig újabb és újabb feladat elé állítanak bennünket. Jön egy influenza vírus, vagy meghűlés, később pedig közösségben akár egy „hányós-hasmenéses” vírus, és még sok minden más, amire nem is gondol az ember.

Ennek eredményeként született meg a Gyerekvitamin Blog. Ezért hoztam létre ezt az oldalt, hogy az évek során megszerzett tudást és tapasztalatot átadjam a blogon keresztül azoknak a szülőknek, akiknek fontos, hogy tisztában legyenek a vitaminok fontosságával, ismerjék hatásait és ezáltal felelős döntést tudjanak hozni, ha gyermekük egészségéről van szó.

Nem vagyok gyógyszer és antibiotikum ellenes mami, és nem vagyok mániákus vitaminfogyasztó sem. Az arany középutat keresem, és ha van más, természetes megoldás a problémára, akkor azt részesítem előnyben.

Örülök, ha velem tartasz és ha írásaimmal neked is segíthetek! :)

Szeretettel üdvözöl:
Anikó

Kapcsolat

Ha kérdésed van, írd meg bátran a Kapcsolat menüpontban!

Ha szeretnél minden héten értesülni a legfrissebb írásaimról, akkor töltsd le a “9+1 fontos szempont, hogyan válassz megfelelő vitaminkészítményt gyermeked számára” című ingyenes tanulmányomat és máris feliratkoztál a blogértesítőre.

Kövess minket Facebookon is és sok hasznos információval leszel gazdagabb, amit a blogban nem teszünk közzé!

Szép napot és jó egészséget nektek!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás